• Hey, it's Isabelle
facebook

Lájkold az oldalt a Facebookon is, hogy le ne maradj a legújabb bejegyzésekről. :)

 
you know my name?

Blog ► Iza ► Érd.   Log in


Üdvözölök minden idetévedő lelket. A nevem Isabelle, Törökroszágban lakom, tizenkilenc éves vagyok, és ez itt az én igencsak sok témát bontogató blogom. Nagyon szókimondó vagyok, mindenről megvan a véleményem, és azt el is mondom, ha kell nyersen. Foglalkozom írással, foglalkozom zenével, design készítéssel, és emelett rengeteg buta, és elgondolkodtató dologgal. Ezeket szeretem ide felfirkálni, és ha téged érdekel, várlak sok szerettel vissza, illetve nyugodtan írj kommentet, chatbe, akárhova, mert imádok barátkozni. :)

 
Csit Cset

Egy blogger van, Isabelle

Cserét nyugodtan lehet kérni!

 
Címkék
 
Kedvenceim

                          

 
weekly

 
about site
Téma Blog
Admin Isabelle
Nyitás 2017.03.07
Kredit Kreditelek!
Kód Nikkii & Gergõ & Efruse
Email izzyy762@gmail.com
 
Blog plusz
Friss bejegyzések
2017.06.16. 23:45
2017.06.12. 18:55
Friss hozzászólások
 
visitors
Indulás: 2017-03-07
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

 

whats going on?

Őszintén - Mit várok el egy kapcsolattól, egy férfitől?

2017.06.16. 23:45, Isabelle

Elérkeztem egy újabb bejegyzéssel, ami egy nagyon hirtelen ötlet lett. Néztem egy videót, egy cutecouple videót, és rájöttem arra, hogy mennyit változtam az évek során a kapcsolataimat nézve. Bevallom őszintén, sokáig küszködtem ezzel a témával, ugyanis sokáig fogalmam sem volt hogy mit várok el, mire van szükségem, mi tesz boldoggá. 

Viszont, azt hiszem erre az időre már megértem annyira, és ismerkedtem meg beszélgettem már annyi fiúval, hogy ez szépen kifejtődjön, és hogy rájöjjek arra nekem mire is van szükségem. Azért éreztem szükségesnek megírni ezt a posztot, mert talán segítségetekre lehet, ha még ti sem tudjátok pontosan hogy mi az ami kell nektek. Szóval,fogjátok fel egy kis tipp adónak, és annak hogy higyjétek el, ha elkell jönnie elfog jönni! 

Előszöris, kezdeném az elején. A kapcsolataim nagyrésze óriási kudarcba fulladt, és körülbelül majdnem az összes exemmel csúnya összeveszéssel vetettünk véget a kapcsolatunknak. Ez természetesen, nyomot hagyott bennem, bár nem titok, mert titkolom, hogy én gyerekkoromban rengeteg veszekedést hallgattam végig, ami azt hiszem nagy hatással volt a mostani énemre, a mostani idegállapotomra, mert nagyon hamar nagyon feltudom húzni magam kis apróságokon is.. Aztán, hiába mondom hogy úrinőnek kell lenni minden helyzetben, van amikor nálam is elpattan a húr és a káromkodási szótáram határtalan. Több nyelven is. :D Persze, ez nem etikus, és tudom hogy szörnyen kiábrándító, és rajta vagyok az ügyön..

A kapcsolataimban rengeteget hibáztam én is, ezt bevallom szépen és nőiesen, és rengeteg mindenre tanítottak, amiket ha jól érzem, akkor talán a mostani kapcsolatomban tudok érvényesíteni. Számomra egy kapcsolatban nagyon-nagyon fontos a kommunikáció. Az, hogy megtudjunk minden problémát beszélni. Ebből a szempontból (is) nagyon összeillünk a párommal, de ezeket az elkövetkezendő  sorokban a páromat félreteszem, és tényleg olyan dolgokat írok le, amik számomra fontosak. Természetesen ez nem azt jelenti hogy benne nincsenek meg ezek a szempontok, hiszen ha nem lennének valószínüleg nem lennék vele. :) 

A kommunikáció nekem azért fontos, mert életem 'nagy' kapcsolatából ez hiányzott a legjobban. Nem szeretem az olyan embereket, akik amikor a probléma van, inkább behúzódnak, és nem akarnak róla beszélni. Viszont az olyan embereket sem szeretem, (és lehet ezzel egyedül vagyok) akik éppen akkor abban a pillanatban nem akarják megbeszélni, hanem majd ha 'lenyugodnak'. Számomra ez olyan, hogy majd ha fél óra múlva leülünk megbeszélni, akkor olyan mintha felmelegíteném a töltöttkáposztát. Kellemetlen. Inkább akkor, és abban a pillanatban, akkor is ha dühösek vagyunk. Bár, tudom hogy a düh nem a legjobb pillanat megbeszélni főleg egy sorsdöntő dolgot, de akkor sem szeretem utána órákkal, vagy napokkal. Legyünk tiszták, és őszinték. 

Elvárom egy kapcsolattól azt, hogy inspiráljon. Talán, nekem ez a legfontosabb dolog egy kapcsolatban. Olyan típusú ember vagyok, aki csak az olyan dolgokat viszi véghez, amit nagyon szeret, vagy ha olyasvalakiért teszi akit szeret. Nagyon fontos az,hogy inspiráljon engem a párom abban, hogy napról napra jobb ember legyek. Hogy tanuljak tőle. Hogy inspiráljon arra, hogy akarjak lenni valaki. Példaként, a mostani párom mellett éreztem igazán azt,hogy életmódot szeretnék váltani. Elhagytam a cukrot, a kenyeret, és edzésbe is keztem, ami jelenleg szünetel igaz, de folytatni fogom mindenféle képpen. Fontos számomra az,hogy az amit teszek, vagy az amit én csináltam, elismerést kapjon. Inspiráljon abban hogy megtaláljam önmagamat, hogy tudjam mi az ami tetszik, mi az ami nekem fontos. És azt hiszem, egy jól működő kapcsolatnak ez egy nagyon fontos alapja. 

Ha valaki szerelmes, ha valaki kapcsolatban van, ugyebár szokták mondani, hogy fájdalommal is jár. Idézőjelben. Nos, számomra fontos hogy csak olyan fájdalommal járjon, ami nem egy egetrengető dolog. Szomorkodjak azért mert hiányzik, szomorkodjak mert éppen nem ír, vagy nem hív fel, de ne szomorkodjak azért,hogy talán hazudik-e, vagy hogy talán hol van, kivel van, megcsal-e. Azt hiszem ezt természetesnek veszi mindenki, az egymásban bízást, viszont sokszor elkövetjük azt a hibát egy rosszul működő kapcsolatban, hogy megpróbáljuk elhitetni saját magunkkal, hogy a személy akit szeretünk egy jó ember, és hogy bízunk benne. Holott, egyáltalán nem.. Csak könnyebb elviselni a fájdalmat amit a személy okoz nekünk, és így becsapjuk saját magunkat, és a körülöttünk lévőket is ahelyett, hogy kilépnénk. Sajnos én is csináltam ezt, és visszagondolva teljesen felesleges volt. Fontos, hogy tényleg megbízz az adott személyben, és hogyha azt mondja hogy kimegy a barátaival, akkor ne az legyen az első gondolatod hogy 'Jaj lehet hogy találkozik lányokkal' hanem az, hogy reméled jól fogja magát érezni, és hogy várod vissza, haza. Ilyenkor jössz rá valójában, hogy igenis megbízol a párodban, és azt hiszem ez a kapcsolatotokban egy mérföldkő, amikor őszintén kitudod ezt mondani. 

Egy férfitől elvárom, én legalábbis, hogy ne legyen papucs. Tudom,közhelyesen hangzik, de higyjétek el, ilyenben is volt részem. Utálom, ha egy pasinak nincs saját véleménye, nincs egy kicsit karakáns stílusa, amivel igenis megmondja neked hogyha elbasztad. Másképp, hogyan inspirálhatna? Ha mindig mindenre azt mondja hogy 'Igen szivem, ebben jól nézel ki.' 'Igen szivem, finom lett.' 'Igen szivem, nekem is tetszik/nekem sem tetszik.' Akkor hol van az a kis plusz, amiből tanulhatnál? Én ergo, szeretem ha egy pasi vezet, és igenis megmondja a véleményét. 'Figyelj szivem, ez szarul áll. Vegyél fel más valamit.' Ebben semmi nincs. Ezzel nem azt mondta hogy csúnya vagy, vagy hogy dagadt vagy, egyszerűen csak nem előnyös számodra azaz adott ruha például. Vagy túlfűszerezted a kaját, és nem az ő ízlése. Így lehet igazán megismerni a másikat, nem úgy hogy mindig mindenben egyetértetek. 

Azt had tegyem hozzá, hogy azért az sem igaz hogy az ellentétek vonzzák egymást. Lehet hogy egy kis ideig vonzzák egymást, de hosszútávon nem lesz közös érdeklődési körük, ami azt is hozhatja, hogy közös baráti körük sem lesz, így nem fognak tudni elmenni együtt egy olyan helyszínre, dologra, ami mindkettőjüknek tetszik, hanem csak kompromisszumok kompromisszumok hátán. És ez sem jó.

A következő fontos dolog nálam, a kompromisszum, és a ... Hát, nevezzük szabadságnak, de erre is kitérek hogy miért így mondom. Természetesen minden kapcsolatban fontos a kompromisszum, és az hogy megpróbáljatok megfelelni egymásnak. Ha nem szereti hogy dohányzol, akkor menj ki az udvarra, szívd el cigid, menj be, moss fogat, és csak utána puszild meg. Tök alap. Ha nem szereted hogy sörözik, ne sörözzön előtted, vagy pedig mosson ő is fogat. Jó, hülye példák,de értitek. Az élet apró területein (is) fontos a kompromisszum, mert másképp nem fogtok tudni együtt élni, ha netalántán addig eljuttok. A szabadságot pedig azért mondtam így, mert mint tudjátok nekem egy Török barátom van ugyebár, aki mellett hát, mondhatni nem sok szabadságom van. Azaz, nem mehetek ahova akarok,amikor akarok, nem beszélgethetek fiúkkal, nem találkozhatok fiúkkal, nem öltözhetek bárhogy, tehát elég sok feltételnek megkell felelnem mellette DE, nem bánom. Sokkal fontosabb nekem az hogy ő van, mint hogy legyen másik 3 fiú haverom, akik bármikor hátbaszúrhatnak. Nem fontos nekem hogy mutogassam magam, és a buli sem fontos számomra. Az ilyen kapcsolatokhoz azt hiszem megkell érni, felkell valamennyire nőni, mert ahogy látom a mai világban a mai 16-17 évesek nem lennének képesek változtatni az életükön, lemondani a bulikról, vagy a pasikkal való flörtölgetésekről egy fiú miatt. Természetesen, átlagban mondom, akinek nem inge, tudjátok.. Viszont,valamilyen magánszférára, magánéletre nekem is szükségem van, ami mellett ez jól társul. Megkérdezi persze hogy mit csinálok, stbstb. De nem olyan drasztikusan, hogy kellemetlenül keljen éreznem magam, és egyáltalán nem olyan mintha 'figyelne'. Úgyhogy mindezek mellett, a saját kis szférám megmaradt, és a saját kis lány barátaimmal való beszélgetések is.:)

Számomra egy férfi legyen kiegyensúlyozott. Legyen hobbija, legyen életcélja, és ne csak úgy... 'legyen'... A nagyvilágban. Lássam azt,hogy igenis megvan hogy mit akar, küzd a céljáért, és nem adja fel. Szeresse a családját, a gyerekeket, és szeressen utazni. Akarja látni a világot, és ne adja annál lejjebb mint ami lehetne. Sokszor említettem nektek hogy számomra a pénz igenis fontos tényező. Nos, egy kapcsolati esetben nem, ugyanis nem szeretek eltartott lenni, és nem is akarok. Az én saját pénzem a fontos,és az hogy nekem legyen, de azért én dolgozzak meg, vagy rosszabb esetben kapjak anyáéktól. :D

Nekem az is fontos egy férfiben,hogy szeresse a természetet és az utazást. Tudjunk menni a hegyek közé sátrazni (spoiler :P), tudjuk menni hajókázni, kirándulni, képeket készíteni, és csak simán elengedni magunkat és jólérezni magunkat a természetben. :) 

Hirtelen nem tudom mit írhatnék még, de kíváncsi vagyok hogy nektek mi fontos egy párkapcsolatban, egy pasiban, úgyhogy írjátok meg nekem kommentben, illetve azt is, hogy a fent felsoroltak közül mivel értetek egyet,és mivel nem. :* 

További szép estét,és sok sok ölelést nektek :*

Őszintén - Hazudok mindenkinek

2017.06.10. 22:18, Isabelle

Tartozok nektek egy bejegyzéssel,hogy mégis hova tűntem ennyi időre. 

Úgy döntöttem,megosztom veletek az elmúlt hetek történéseit, illetve azt hogy hogyan éreztem magam az elmúlt hetekben, miért nem volt egyáltalán erőm írni, vagy üzenetekre válaszolni, vagy kommentekre. 

Kezdjük az elején, lehet hogy nagyon megfogom bánni hogy ezt ide ki írom, lehet hogy valaki visszafog vele élni,de nem érdekel. Akinek annyira kedves és cuki élete van hogy az enyémmel olyan szinten foglalkozzon,hogy bekavarjon,annak csak gratulálni tudok. 

Ugye már tudjátok hogy kettő hónapja van barátom. Nos, nekem az elmúlt 2-3 hét nagyon nehéz volt, mert valamilyen lelkiválságon mentem keresztül. Konkrétan, Instára se posztoltam sokat, mysztorizni se sokat mysztoriztam, sőt, szinte semmit. Mondhatni szépen hogy "eltűntem". Egyedül a chatcsoportban voltam aktívabb, mert nem szerettem volna ha bárkinek is leesik hogy valami nincs rendben, pedig valójában nagyon nem volt,és még mindig nincs. Úgy gondoltam nem akarom halogatni tovább a dolgot, nem akarlak megváratni titeket,mert ígyis naponta átlagban 50-en feljöttetek,és ugyebár így a semmiért.

Najó, nagyn durvának hangzik így, mintha valaki meghalt volna, annyira azért nem vészes, de mégis kihat a mindennapjaimra,és a párkapcsolatomra is.

Az igazság az,hogy nagyon nagy önbizalomhiánnyal szenvedek. Önarckép zavarral, és már senki sem tud rajtam segítni azt hiszem. Tudom hogy most mondogatjátok hogy "Hát de mér? Pedig olyan szép vagy".

Egy kérdés.

Az Instagramon ki nem az?:/ Sminkben ki nem az? Magamat járatom le ezzel a poszttal, de őszintén szólva van egy két személy az életemben jelenleg, akik olyan odabökősen át akarják adni,hogy "Hát de neked tökéletes életed van, mit sírsz?" 

Nos gyerekek, minden amit láttok,minden csak egy álca. 

Reggel felkelek, tükörbe nézek, elborzadok, és inkább futok a szobámba kisminkelni magam, és próbálok valamit kezdeni magammal, felhúzom a fekete ruhákat hogy karcsúsítsanak, és hogy mindenki azt gondolja milyen faszán nézek ki. Ha ez még nem lenne elég, gyors nyomok egy selfiet abból a szögből, amelyikből a legjobban nézek ki, rápakolom a filtereket a képemre, és felteszem Instára. Aztán csüggedt fejjel a fürdőbe megyek és sírva lemosom a hazugságot magamról.

Igen. És tudjátok mit? Rengetegen ezt csinálják, és tudjátok, ezt nem szabadna szégyellni. 

Nem szabadna szégyellni azt akik vagyunk. Tudom hogy nagyon nehéz, én is ezzel küzdök, de ha már én nem vagyok elég erős ehhez, legyetek ti azok, és mutassatok ti példát. 

Tudom hogy kurva szar,amikor felnézek Instára és a keresőbe mindenhol az agyonbaszott lányokat látom, óriási mellekkel, vékony csípővel, óriási kerek seggel, tökéletes arccal, tökéletes hajjal, és igen, engem is elkap az ideggörcs,hogy én sose fogok úgy kinézni. 

És én őszinte leszek, lehet hogy vannak köztetek olyanok akiket követtem Instán, de kikövettem majdnem minden olyan embert akit ismerek. Ha haragudni akartok, csak tessék, nyugodtan kikövethettek, de egyszerűen nem volt életkedvem nézni a tökéletes életeket.

Bár én is ezt posztolom,de higyjétek el, koránt sem tökéletes az életem.

És akkor kitérnék arra az oldalra, hogy mi váltotta ki belőlem az önbizalomhiányt, és lehet ez lesz az amit megfogok bánni.

Visszatérnék az első sorokra, tudjátok, van egy barátom kettő hónapja. Írtam nektek a tökéletes kapcsolatról, írtam a szerelemről, és igen, rettentő szerelmes vagyok, talán pont ez a baj.

Talán ennyire még sosem voltam, és ennyire még sosem éreztem a megfelelési kényszert. Ennyire sose akartam még senkinek sem megfelelni, mint neki. Tudom hogy jönnének a tipikus "Dehát ha veled van biztos megfelelsz neki" mondatok, de biztosan tudjátok milyen érzés az,amikor tudjátok hogy jobbak is lehetnétek, csak nincs rá lehetőségetek, vagy időtök, vagy pénzetek, vagy bármi, és egyszerűen teljesen úgy érzem hogy ő túl jó hozzám. Nem tudom miért érzem ezt. És most csak a kinézetre mondom, mert belsőleg azt hiszem én is megadom neki azt amire neki szüksége van. 

Csak a kinézetet ha nézzük, egyszerűen... 

Rosszul érzem magam mellette. Tudom hogy ez nem minden, és ne kövezzetek meg, de ti is tudjátok hogy a 21. században, 2017-ben igenis mennyire számít. Csak márkás ruhái vannak, mindig úgy öltözködik,hogy így, meglátom és így végen van kb. És érzem azt hogy én nem tudom azt a színvonalat hozni mellette, mint amit más tudna. 

Mindenhol megnézik, gyerekek, mindenhol. Utálok az utcára menni vele, najó nem utálok, de nagyon rossz érzés hogy bárhova bemegyünk, minden szem rászegződik. És tudjátok mennyire szar? Én meg vörösödöm el, azt se tudom hova nézzek, nem szeretem ha más mellettem feltünő. Oké, beképzelten hangzik, bocsi, oroszlán a horoszkópom, de egyszerűen én érzem magam zavarba, pedig aztán olyan tényleg ritkán van. 

Najó. Nem tudom már mit is akartam ezzel a poszttal kifejezni, de lényegében annyi,mert már megint nincs semmihez kedvem, hogy most nem vagyok jól. Jól jönne egy kis támogatás, egy kis hátba-fejbebaszás, hogy felébresszetek, és jó lenne ha megértenétek, és nem támadnátok hogy "Jaj de nagy problémád van" stb., mert tudjátok, mindenkinek vannak nagyobb bajai is, csak azokat nem teszi ki a világhálóra. Még ezt sem szerettem volna, de úgy gondolta hogy egye fene, lesz ami lesz a reakciókból, meglátjuk, de remélem megértitek, és ezért nem voltak posztok, mert harcolok jelenleg magammal, küzdök a testemmel, diétákkal, edzésekkel.

Ja, és még hogy még boldogabb legyen ez a poszt, elmondom hogy jövő héten fogunk utoljára találkozni,mert aztán megyek Magyarországra, [Bloggertalit amúgy ha valakit érdekel, akkor adok infókat, és találkozhatunk,nem muszáj csak bloggereknek lennetek, olvasók is lehettek:3] és aztán jön a másik fél családom ide ki nyaralni, és messze fogunk utazni nyaralás miatt, aztán ő megy nyaralni a családjával és pont elkerüljük egymást, szóval fasza lesz. A közös nyaralás meg még várat magára, már ha megérjük. Na mindegy.

Csak ennyit szerettem volna mondani, és köszönöm hogy itt vagytok nekem,és puszilok mindenkit. <3 

Egy kapcsolat titka?

2017.05.13. 00:33, Isabelle

Hm. Egy ideje nem írtam érdemleges bejegyzést, de megtudom magyarázni. Nagyon sok időt elcsesztem egy blogspot-os oldal létrehozásával, ugyanis azon voltam hogy elköltözök. De aztán mégse. Nem tudom, számomra nehéz a blogspot, számomra nem olyannyira személyre szabható mint a G-portál, és nem érzem ott otthonosan magamat. Úgyhogy, maradok. Még. 

Sokminden nem történt velem az utóbbi hétben, sőt, elég szar hogy ezen a hétvégén nem találkozunk a barátommal, és ez most megvisel..:DDDD Megszoktam hogy a Pénteki éjszakákban korábban lefekszem,mert Szombaton Istanbuuul, de most nincs. 

Amúgy, közben 1 hónaposak is lettünk /de cuki/ és eszméletlen aranyosak voltunk egymással. Vagyis, én készítettem neki egy videót, amibe beleraktam az összes 1 hónap alatt készült képeinket, videóinkat, boomerangjainkat, és alá raktam egy nagyon cuki számot. Nagyon nagyon örült neki, megkönnyezte, és azt mondta hogy ez volt élete eddigi legjobb pillanata, hogy most így egybe láthatta ezt a gyönyörű 1 hónapot. Hát, én meg ezen könnyeztem be majdnem, na mindegy. Aztán, mivel ő nem nagyon ért az ilyen kütyüs dolgokhoz, (:D) ezért ő csak egy hosszú, gyönyörű üzenetet írt, miközben cameráztunk, és folyton néztem hogy vajon kinek ír ennyire figyelmesen. Aztán amikor 10.-én, 00:00-t ütött az óra, azaz, már 11.-e volt, egyből elküldte az üzenetet, és így élőben olvastam és könnyeztem meg. Gyerekek, én nem szeretek beszélni itt a szerelmi életemről annyira, de muszáj leírnom ezeket az érzéseket amik most bennem vannak. 

Nem tudom hogy tudjátok-e milyen érzés a szerelem első látásra, vagy hogy hisztek-e benne.. Nos, ugye már leírtam a sztorit, hogy mi hogyan találkoztunk, és ez az volt. És azóta is tart, és egyszerűen, ő az első olyan barátom akinél tényleg nem merül fel az a kérdés bennem hogy "Vajon az egyikünk jobban szereti a másikat mint a másik?" mert nincs okom amiért feltegyem ezt a kérdést. Annyira ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazt akarjuk, támogatjuk egymást abban amit elszeretnénk érni, és egyszerűen érzem azt hogy mennyire szeret. És tudom, hogy azt gondoljátok hogy á, 1 hónap.. Majd változni fog. De higyjétek el, mindent ti csináltok a saját kezetekkel. Ha nem akarjátok hogy változzon nem hagyjátok hogy változzon, nem is fog. Ameddig égetitek a tüzet,és piszkáljátok a parazsat, addig minden tökéletes. Addig pontosan olyan, mint amilyen szeretnétek hogy legyen. Ne tévesszenek meg bennetek a számok. Hogy mióta vagytok együtt.

Tudjátok mi a kapcsolat egyik titka a sok közül? És sajnos, elég későn jöttem én is erre rá, ("későn" na mindegy) és azt hiszem az életemben ő az első fiú, akinek ezt nem kell elmagyaráznom. Aki tudja. És úgy is csinálja. Mindig pontosan tudja mikor mit kell mondani, tudja mikor mennyi romantikát engedhet meg magának, "magunknak", és tudja mikor kell komolynak lenni. Az egyik titok,hogy minden nap lenyűgőzzük a másikat. És nem, nem új ruhára, új fehérneműre gondolok, hanem belsőleg. Mondjuk el mindennap a másiknak hogy mennyire jó hogy van nekünk, mondjuk el mindennap a másiknak hogy mennyire szeretjük. És a másik legfontosabb dolog, hogy ne legyen büszkeség. Persze, egy alap büszkeségnek kell lennie. De nem kellenek ezek a "Nem mondom ki hogy szeretlek,mert akkor a haverjaim hülyének néznek, papucsnak, (fiúknak)" vagy a "Nem mondom ki először én, először mond te (lányoknak)".. Szóval nem, nem kell ezt csinálni. Ha szereted, mutasd ki neki, mert mi is ezt csináljuk. Nálunk nincs fal köztünk, nincs az a büszkeség, ami miatt papucsnak tűnhet a másik. Mi egyszerűen, szeretjük egymást.

Azt hiszem néha erről is kell írni, vagy beszélni. Elmondani a saját tapasztalatainkat.. De most sok bejegyzés tervem van, úgyhogy ráállok az ilyen "szerelmi, kapcsolatos" dolgokra is, és remélem tudok nektek újat mondani.:) 

Amúgy, nagyon sokat számít hogy mi mit akarunk, mit várunk el egy kapcsolattól. Régen voltam olyan hülye, hogy nem voltak elvárásaim, és csak belementem egy kapcsolatba azért, hogy ne legyek egyedül. Mindegy volt, milyen volt az a személy.. Egyszerűen nem volt annyi tartásom, hogy igenis meglegyen egy adott elvárásom, és annál nem lejjebb adni. És tudom,hogy ez nagyon gáz.. De azt hiszem valamilyen szinten kapcsolatfüggő vagyok. Nem függ a boldogságom egy másik embertől, félreértés ne essék, ez csak rátesz. Inkább azt mondom, hogy boldog vagyok én szingliként is, húhú, nagyon is. De mindig ott van valahol a fejemben hogy azért mennyire jó lenne ha lenne valaki. Vagyis, eddig volt. És azt hiszem nem tartozok azok az emberek közé, akik félnek egy kapcsolattól, vagy attól mit fog adni, vagy attól hogy mennyire fog megváltoztatni. Képesnek kell lennünk kompromisszumokat kötni, még akkor is ha nehéz, vagy ha nem igazán felel meg a mi életlátásunkhoz. Ha szeretjük a másikat, akkor igenis lekell mondani dolgokról, amiket amúgy szeretnénk. Példaként, nálunk ami az egyetlen problémát okozza, az a dohányzás. Ő nem dohányzik, focista létére természetesen, én pedig ugye már vagy jó' 6 éve igen... És nagyon nehezen tudja elvilseni, főleg hogy szokott probléma lenni a szívemmel, és teljesen igaza van. Bármennyire is nehéz, igaza van, és idővel le kell tennem. Nem azért mert ezt akarom, mert ha rajtam múlna, nem érdekelne, az se érdekel sokszor hogy szúr, ég, és fáj a szívem miután elszívok egy cigit, egyszerűen csak tudom hogy neki ez fontos, és megteszem érte.. Egyszer.. :D 

Szóval, elég hosszúra sikeredett ismét ez a bejegyzés.. De csak annyit szeretnék ezzel üzenni, hogy ne féljünk attól hogy egy másik ember mellett kik lehetünk, vagy milyen befolyással lesz az életünkre, mert nem kell. Ha nem érzed jól magad egy idő után, még kiszállhatsz. De ne féljetek az ismeretlentől. Persze, ezzel a poszttal nem a 13-14 éves lányoknak üzenek, hogy legyen máris kapcsolatotok, hanem az olyan embereknek akik már elég idősek ehhez, de félnek belevágni. :)

Hajráá, nincs mit veszíteni <3

 

Bírom én a kritikát, na de ilyet.

2017.05.02. 17:54, Isabelle
Címkék: elmélkedés
Nyugalom

Ekezdtek szaporodni a posztok a blogon, és ennek egyetlen egy oka van, hogy vagy nagyon történik valami, vagy nagyon nem történik semmi. Mostanság túl sok időm van, így láthatjátok ennek az eredményét. Most amúgy, tök hirtelen jött ez a poszt, mert nem akartam írni róla, mert mégis mit írhatnék. De egyszerűen nem tudom magamba tartani,és remélem hogy a bizonyos illető akinek a nevét nemsokára elolvashatjátok, ő is olvassa! HELLO TE!

Szóval, a történet annyi, hogy kaptam egy kritikát. Mármint, rendes igazi kommentes kritikát, mégpedig a történetíró versennyel kapcsolatban. Az illető a nem tetszését akarta kifejezni, amit teljesen megértek, és nincs is ezzel semmi gond, ugyanis a történet maga, vagy az írásom természetesen nem tetszhet mindenkinek. Na de hogy ezt ilyen szánalmas módon adja át, siralom.

Na szóval, tudjátok kitette a gportál a saját oldalára a történeteket, a nyerteseket, meg úgy mindent amit tudni kellett róla. és a következő komment érkezett: 

Lien:

"Miért jár ez a fejembe." - ez az írás egy nyelvtani és irodalmi tömegsír... :(

Na. Gyerekek. Elmondom én, hogy mi ezzel az egyetlen probléma. Nem az a gond,hogy nem viselem el a kritikát, mert húha, ha tudnátok mennyire elviselem. Sőt, mondhatni diplomatikusan kezelem is. Az egyetlen, ami igazán felbosszantott, hogy ez a valaki, legyen ez bárki, egy történetet nem küldött be. Nem linkelt egy oldal címet, nem linkelt semmit. Magyarul, valami interneten szörföző, biztosan mindent tudó kis senki, aki egy fél mondatot tudott kiemelni az egész történetemből. "Miért jár ez a fejembe." Ezzel, ő megpecsételte, és leírta azt gondolta, az egész történetet. Lehet,hogy voltak benne helyesírási hibák, vagy nyelvtani hibák, de DRÁGÁM. Én nem vagyok Magyar. MÉGIS, én voltam az aki beküldött egy történetet, ezzel párhuzamba MEGIS NYERTE. A tiéd hol van? Mutasd, had olvassam el, had lássam mekkora jampi vagy édesem. Utána lehet dumálni, és kritizálni. :) Ne szinte névtelenül kommentelgess, és emelj ki EGYETLEN EGY, FÉL mondatot egy 800 vagy hány szavas történetből, aminek amúgy,ha nem vetted volna észre mondani valója volt! És ezekszerint te vagy az egyetlen, akinek nem ment át. Akkor kivel is van a probléma? :) fucklogic, elmondom ne keljen annyit gondolkodnod, veled. 

Nagyon szépen köszönöm hogy kiadhattam a dühömet, és még egyszer elmondom, hogy nem arról van szó hogy nem bírom a kritikát, hanem arról, hogy egyes emberek mennyire rosszindulatúak, és köcsögök tudnak lenni a másikkal, főleg ha irigykednek. Sajnálom hogy nem te írtál egy badass történetet, és nem nyerted meg, tényleg sajnálom. Majd talán legközelebb. Csak akkor vigyázz, nehogy a nyelvtani és irodalmi tömegsír történet írója, újból jelentkezzen, és vigye el a nyereményt! 

Sok sok puszi drága Lien!

Utóirat: Csatolom az én kommentemet is, erre a frappáns hozzászólásra. 

Isabelle

Kedves Lien!:)

Ilyen szépen megalkotott véleménnyel, valószínűnek tartom, hogy tudtál volna te írni egy tökéletesen megformált történetet, ami bizonyára nyelvtanilag, és irodalmilag sem lett volna egy tömegsír. 

Várom a következő ilyen versenyen a te művedet, mert nagyon kíváncsivá tettél!:) 

További szép napot, a nyelvtani, és irodalmi tömegsír történetírója, Isabelle

 

 

Érzelem mentesség?

2017.04.28. 00:08, Isabelle
Címkék: elmélkedés

Tudom, hogy sokszor beszéltem már nektek erről a dologról. Beszéltem a hatalomról, és arról hogy nem jó érezni. De most szeretném egy kicsit bővebben kifejteni,hogy én mennyi év után, és miért jutottam el erre a szintre, hogy bátran kimondhassam, hogy gyűlölök érezni, sőt, ezt olyannyira fenn áll nálam, hogy én már szinte eszerint élek. Milyen? Fasza. 

Ebben a posztban lesznek személyes dolgok, amikre hogyha valaki nem kíváncsi, sajnálom, de ez is ehhez tartozik. Elmesélek egy két részletet az eddigi életemből, jót és rosszat is, csak hogy lássátok hogy miért vagyok ezen az állásponton. Kezdjük az elején. 

Volt egy barátom, nevezzük most mondjuk Pistának. Szóval, a Pistát nagyon szerettem. Azt hiszem ő volt az első ilyen.. "Szerelem" az életemben. Pontosan már nem emlékszem meddig voltunk együtt, talán másfél, 2 év.. Vagy kicsit több, pontosan nem emlékszem. Őt nagyon szerettem tényleg. De, sajnos úgy alakult hogy elváltak az útjaink. Ő lehet hogy utál engem, bár nem tudom miért, de én nem utálom őt. Kinőttem ebből az "utáljuk az exünket" korszakból. Sőt, a mai napig felnézek rá, mert elért valamit, amit más ilyen korban nem tudott volna. Azt hiszem, az ő vele való szakításom után döntöttem el, hogy többé nem szeretnék szerelmes lenni. Összetört akkor a szívem. Igen, bevallom. Talán, ő törte össze azzal,hogy elengedett. Mindegy is, a lényeg hogy egyszerűen nem érzem szükségét a szerelemnek. Persze, jó ha van valaki, aki nagyon szeret, és akit te is nagyon szeretsz, de.. Nem tudom. Nem tudom egyszerűen. 

Ő utána volt kettő másik barátom. Az egyiket ismerhetitek, az Ati. De róla nem szeretnék túl sokat mondani, mert nem volt igazi kapcsolat, ugyanis még ugye találkozni sem találkoztunk. Szóval, a másik.. Na, ő szeretett eddig a legjobban szerintem az összes volt barátom közül életemben. Viszont, ugye én teljesen át adtam magamat ennek a hideg, elhúzódó típusnak, és utána bármennyire is próbáltam magamba beszélni hogy őt szeretnem kell nem ment. Egyszerűen, napról napra jobban kezdtem el utálni. És ne kérdezzétek miért, nem tudom. Egyszerűen csak, képtelen voltam szeretni. Talán nem akartam eléggé.. És, miután szakítottunk nagyon jól éreztem magam. Igen, ez most furcsa lesz,de azt hiszem a 19 életévem alatt, ez az időszak, amíg szingli voltam, most, pár hónapja, volt életem legboldogabb időszaka. Szabad voltam, azt csináltam amit akartam.. Oda mentem ahova akartam, és nem volt problémám. Nem aggódtam, hogy vajon most az a valaki hol van, mit csinál.. Kivel van.. Alapjáraton egy betegesen féltékeny típus vagyok, és ezt be is látom. Ezért nekem még nehezebb egy kapcsolatban lennem, mint azoknak akik egészségesen féltékenyek. Én bármennyire is próbálkozom, ezt nem tudom legyőzni, nem tudom kinőni, egyszerűen ilyen vagyok. 

Na de, kanyarodjunk vissza. Volt az életemnek több törő vonala, vagy nem is tudom hogy mondjam, ebből egy kettőt mesélek csak el. Még.. 

Az egyik az volt, amikor a legelső komoly barátomra, akivel 3 évig voltunk együtt, rányitottam.. Amint éppen a barátnőmmel, mondjuk ki, baszott... Ja.. Nem volt kellemes, és akkor azt hiszem egy kicsit megtört a szívem, és ez olyan törés, amit még így ennyi év eltelte után sem tudok "feldolgozni". Semmit nem érzem már az a barátom iránt, de azért mégis valjuk be... Elég megalázó, és fájdalmas tud lenni. 

A másik.. Hát, ezt nem tudom hogy mondjam el,mert nem akarom hogy sajnálkozó posztnak tűnjön. És az emberek általában nem szokták ezt kirakni a világhálóra, de úgy érzem ezis hozzá járult ahhoz, hogy ilyen kőszívű legyek, mint amilyen vagyok. Beszéltem nektek a 13 rsw posztomban a megerőszakolásról, és ki is emeltem, hogy túl lehet tenni magad rajta. Nos, nekem sikerült. Igen, én is voltam sajnos ennek az áldozata, pontosan 16 évesen, egy Augusztus 20.ai napon. Ez is azt hiszem megtörte a szívem, de túl tettem magam, és mára már jól vagyok. Viszont,arról hogy aznap mi történt, arról sosem szeretnék beszélni, ha nem baj. 

Kanyarodjunk vissza az ovodára, általános iskolára. Ovodás korom óta utálnak az emberek, általában. Nem tudom miért, nem tudom miért váltok ki ekkora unszimpátiát az emberekből, de egyszerűen sehol sem fogadnak el. Ez a blog, az egyetlen hely, ahol.. Ahol önmagam lehetek. Ovodában azért nem fogadtak el,mert nem beszéltem a nyelvet, vagyis nem jól. A Magyart. Ezért kilettem közösítve. Pedig, szerettem volna játszani a gyerekekkel. Mindig adtam a kislányoknak babákat, bekötöttem a kissebbek cipőfűzőjét, anyáskodtam, de nem rosszból. Szóval, már akkor teljesen kivoltam közösítve. 

Általános iskola.. Szegény voltam. Mindigis szegények voltunk, szegény családban nőttem fel. Nem tellett converse cipőre, ami akkoriban rettenetesen menő volt. Sajnos nekem nem volt. Amikor pedig lehetett volna, anyáék azt mondták hogy inkább valami tartósabb cipőt válasszak, így a Nikeot választottam, de természetesen az akkori osztálytársaimnak az nem volt jó,mert az nem fehér converse, hanem egy Nike cipő. Így sem voltam elég jó. Ott is kiközösítettek, említenem kell kettő személyt, akik a falunkban laktak, és egészen ovodától úgy általános iskola 6. osztályáig terrorizáltak, sőt kissebb koromban megis vertek, sokszor. Első osztályban amikor még jól magyarul sem tudtam, a derekamig érő hajamat húzták a földön. Vele együtt engem is. Miért? Nem tudom. 

Rossz voltam. 14 éves kormtól kezdve, rossz társaságba keveredtem, rossz dolgokat csináltam. Elkezdtem én is megbántani másokat, mert engem is egész addigi életemben bántottak. Nekem is törték össze a szívem a fiúk. A leggázabb esetem az volt, amikor nem tudom hány éves lehettem, de még ez a "megfogtuk egymás kezét" járás volt, és egy fiú aki nekem tetszett megkérdezte hogy leszek-e a barátnője, MSN-en. Én igennel válaszoltam, és kérte hogy találkozzunk. Amikor elmentem, a barátaival nevetett rajtam, és azt mondta hogy csak 1 perces barátnő voltam. 

Oh, mindegy is. A lényeg,hogy én már tényleg nem szeretnék szerelmes lenni igazán. Nem akarom hogy újból csalódnom keljen. Tudom hogy nem szabad a múlt alapján ítélni, de egyszerűen nekem ez már sok. Én nem Hannah Baker vagyok aki megöli magát. Én inkább nem adom meg a lehetőséget az érzésnek, hogy ismét meglegyek bántva. Jól érzem magam, próbálok őszintén mosolyogni, és ennyi. Van egy családom, aki mindennél jobban szeret, és nekem ez elég. Nem kell nekem a szerelem. Van egy barátom, de nem állok túl drasztikusan a dologhoz, kitudja meddig fog tartani, mivel fog ő megbántani, vagy mi fog történni. Egyszerűen csak, vagyok. Szeretek embereket, mint embereket, és mint barátokat, de ennyi. TIsztelek embereket, és kész. Ha nincs szerelem, nincs fájdalom sem. 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |