• Hey, it's Isabelle
facebook

Lájkold az oldalt a Facebookon is, hogy le ne maradj a legújabb bejegyzésekről. :)

 
you know my name?

Blog ► Iza ► Érd.   Log in


Üdvözölök minden idetévedő lelket. A nevem Isabelle, Törökroszágban lakom, tizenkilenc éves vagyok, és ez itt az én igencsak sok témát bontogató blogom. Nagyon szókimondó vagyok, mindenről megvan a véleményem, és azt el is mondom, ha kell nyersen. Foglalkozom írással, foglalkozom zenével, design készítéssel, és emelett rengeteg buta, és elgondolkodtató dologgal. Ezeket szeretem ide felfirkálni, és ha téged érdekel, várlak sok szerettel vissza, illetve nyugodtan írj kommentet, chatbe, akárhova, mert imádok barátkozni. :)

 
Csit Cset

Egy blogger van, Isabelle

Cserét nyugodtan lehet kérni!

 
Címkék
 
Kedvenceim

                          

 
weekly

 
about site
Téma Blog
Admin Isabelle
Nyitás 2017.03.07
Kredit Kreditelek!
Kód Nikkii & Gergõ & Efruse
Email izzyy762@gmail.com
 
Blog plusz
Friss bejegyzések
2017.06.16. 23:45
2017.06.12. 18:55
Friss hozzászólások
 
visitors
Indulás: 2017-03-07
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

 

whats going on?

Bárcsak

2017.03.18. 02:06, Isabelle
http://kepkezelo.com/images/gt3i0wyktxjv0rgiv11p.jpg

Hajnali 4:10. Már tegnap is le akartam írni, csak elfelejtettem, hogy hiába jelzi a dátum és időnél a 2:10-et jelen pillanatban azt hiszem, mert Magyar időszámításba rakja ki, és itt kettő óra eltolódás van. :) 

Szóval, hajnali 4:10. Ismét. Valójában, nem terveztem ismét ezt a bejegyzést, de hihetetlen, hogy egy csendes éjszaka, egy szál cigarettával az ablakban, mikre vesz rá. A gondolkodásra. Lehet hogy túl sok a negatív, a depresszió, de sajnálom. Ez vagyok én. Ez is. Lesz majd jobb is. Ki akarok írni magamból mindent. Nem azért, hogy sajnáltassam magam. Egyszerűen csak jól esik. Jól esik tudni azt,hogy van egy felület, ahova bármikor, bármit kiírhatok. Még akkor is,ha nem olvassák. 

Hajnali 4:12. Pontosan 6 perccel ezelőtt, kimentem a konyhába szokásos módon, hogy rágyújtsak. Kinyitottam az ablakot, mint mindig, de most valami arra késztetett hogy ki üljek az ablakba. Hát, felültem a konyhapultra, és kitámaszkodtam az ablakon, és néztem a szemben lévő panel házat, az eget, és a fél teli holdat. Eszembejutott, hogy sokszor akartam már írni,hogy hol is lakom, és miért, de más kereteken belül szerettem volna ezt megosztani, de most úgy érzem itt az ideje. És annak is, hogy színt valjak. Hogy miért jött létre a blog, hogy miért olyan sok a negatív, depressziós poszt. 

Nos.

Én Törökországban lakom. Igen. Most biztosan mindenki pislogott egyet, hogy 'Jaj, de jó neki'. Nem, nem jó. Nem vagyok nagyravágyó... Najó.. Talán egy kicsit, de nem így. Tudok örülni minden apróságnak, megtudom becsülni a dolgokat, amik az életben adatnak. Régesrégi álmom volt,hogy utazzak. De nem pont így,hogy itt is ragadjak. Édesanyám itt ment férjhez, kettő évvel ezelőtt. Ő már azóta itt van. Én csak kilenc hónapja, de életem eddigi leghosszabb kilenc hónapján vagyok túl. Egyik napról a másikra összepakoltam, és jöttem. Jönnöm kellett. Elvesztettem egy számomra fontos embert Magyarországon, és már nem volt ami ott tartson. Sajnos. Így jönnöm kellett. 

Nem panaszkodom, tökéletes családi környezetben élek, és végre tizenkilenc év után, nem kell azt mondanom hogy 'Nincs pénzünk'. Mert az is van. Nem ezzel van a probléma. A probléma, a magánnyal van. Pontosan, amióta itt vagyok, kilenc hónapja, azóta öt embert ismertem meg, de mind az öt mára már egy emlék. Az egyik a volt barátom, és a másik négy pedig az ő barátai. Nos, amikor elhagytam a volt barátomat, 'őket is elhagytam'. Ennek pontosan lassan négy hónapja. Nem, nem bánkódom, jól döntöttem,mert nem tett boldoggá. És van most más személy az életemben, akit tiszta szívemből szeretek, úgyhogy, nincs okom panaszkodni. Nincs szakitás utáni depim, meg semmi ilyen. Jobb ez így. Sokkal. 

Nos, akkoriban is,amikor együtt voltunk, körübelül hetente kétszer mentem az utcára, mert unalmas típus volt. Mindig otthon akart ülni. Ugyan, volt valaki mellettem, de mégis egyedül voltam. Magányos. 

Egyszóval, kilenc hónapja mondhatni nincsen senkim,csak anyukám és a nevelőapukám. Egyedül vagyok. Nem megyek emberek közé,csak nagyon ritkán. Akkor is a szüleimmel. Nem ismerek senkit,nem beszélem még a nyelvet, és teljesen egyedül vagyok. Ez az oka mindennek. 

A post valódi lényegét, másra terveztem. "Bárcsak". Ahogy kint ültem az ablakban, és néztem a csendes eget, megállt egy taxi a házunk mellett, kiszállt belőle egy nő és egy férfi. Látszólag ittas állapotban volt a hölgy, és jókat nevettek a férfival. Nos, ez elgondolkodtatott. Oké, nem az első eset, mert a napomból egy óra megy mindennap arra,hogy az ablakomban ülök, és a külvilágot nézem. Esküszöm. Beteges. De egyszerűen, belebolondulok már az egyedül létbe. Legalább ennyi, hogy kinyissam az ablakot, és haljam az emberek hangjait. Még akkor is,ha nem értem miről beszélnek. Csak érezzem azt,hogy még vannak emberek rajtam kívül a világban. 

Ahogy megnéztem azt a nőt, és azt a férfit, végig futott rajtam minden, hogy ... BÁRCSAK,énis kitudnék szállni egy taxiból egy barátnővel, egy baráttal, talán még BÁRCSAK kicsit ittas állapotban is lennék. BÁRCSAK, lenne valaki, akivel csak úgy összefutnánk az utcán néha. BÁRCSAK,lenne valaki, akivel elmehetnék egy moziba, akkor is ha nem értem a filmet. Csak a feeling. És az a valaki ne mindig a szüleim legyenek. Húsz éves leszek lassan, és a szüleimmel járok mindenhova, múltkor még bowlingozni is velük mentem, mert nincs kivel. Szószerint. Nincs senkim. Honvágyam van. Kell valami, ami oda láncol. Ami Magyarországhoz láncol. Ami oda köt. Csak érezzem azt,hogy egy részem még ott van. Csak emlékezzek arra,hogy milyen volt ott. Hogy milyen volt minden hétvégén bulizni. Hogy milyen volt amikor felszálltam a buszra, és ha mások nevettek, velük együtt tudtam nevetni, mert értettem miről beszélnek. Hogy érezzem azt,hogyha körülnézek, akkor nem egy teljesen ismeretlen várost látok, tele ismeretlen, és fura emberekkel,akik más nyelven zagyválnak. Érezzem azt,hogy valahova tartozom. Legyen valami, amibe kapaszkodhatok. 

Hm. :) A barátom olyan édes. Sokszor elmegy a házhoz, ahol laktam Magyarországon, és vagy felhív videókamerával, ha van ideje, vagy pedig lefényképezi nekem. Azt mondta, így olyan, mintha kicsit ott lennék. BÁRCSAK.

Bárcsak ott lehetnék. Bárcsak megfoghatnám a kezét, és együtt besétálhatnánk a kapun, miközben kisgyerekek az utcán labdáznak, és felőlem beszéljenek csúnyán, az sem érdekel. De legalább érteném mit mondanak. Bárcsak bemennénk, és a szüleim, a keresztanyukám, és az unokatestvéreim ott várnának minket a konyhában, nevetgélve, rádiót hallgatva, a húgom a haját dobálná, és arról áradozna milyen helyesek a nyolcadikos fiúk. BÁRCSAK.

Látom. Látom magam előtt. Látom azt,hogy egy nap ez így fog történni. Egy nap ott leszek, és ez fog várni. De csak remélni tudom, hogy a szüleim is az asztalkörül fognak ülni. Mert nélkülük, nem vagyok teljes. De így sem, úgyhogy. Mondtam én, hogy rengeteg döntést kell meghoznom. :) Nos.. Igen.. 

Én csak.. Csak szeretnék valakit. Valakit, aki átjön megvígasztalni ha sírok. Legyen lány, fiú, bánom is én. De csak barát legyen.. Valaki, aki közel lakik, akihez átmehetek és szónélkül kipakolhatom a hűtőt. Valaki, aki felhív,hogy hogy vagyok, és mivan velem. Valaki, aki szeret. Mint barátot. És nem szúr hátba. Valakit, akivel elmehetek abba a kurva moziba. Akivel elmehetek az utcára, és nevetgélhetek, és nem érdekelne senki, hogy ki van körülöttünk. Akivel hangosan, és őszintén nevethetek. Akivel elmennék egy buliba, és koccintanánk a barátságunkra. Valakit... Kérlek.. Csak.. Valakit.

 

Coco Chanel

2017.03.17. 17:38, Isabelle
Címkék: ajánló
http://kepkezelo.com/images/wihymcbpgfq5bunvtw7o.jpg

Avagy igazi példakép?

A legtöbb embernek a "Coco Chanel" név hallatán, a luxus, az elegancia, a letisztultság, a fekete szín, és a rengeteg pénz jut eszébe. Na de,tudja bárki is, mi is áll ez a név mögött?

Biztosan nem kell bemutatnom Gabrielle Chanelt. De ha mégis, megteszem, röviden. Gabrielle, azaz "Coco" mindenidők egyik legnagyobb, leghíresebb és mondhatnám legszabadabb divatikonja. Rengeteg mindent köszönhetünk neki, a több soros gyöngyfüzértől kezdve, a fekete ruhákat, a rövidebb szoknyák divatbahozását, a bézs színű, fekete orrú cipőt. Egy igazi ikon volt, még az 1900-as évek elejétől kezdve, egészen napjainkig. A híres Chanel divatház alapítója, megálmodója, és készítője. A híres N5 parfüm is az ő nevéhez fűződik, és érdekesség képpen, azért lett az ötös számú, mert az volt a szerencse száma. Ezzel is egy új korszakot indított, ugyanis onnantól kezdve, hogy Franciaországban összetalálkozott Ernest Beaux-al, az akkoriban igen csak sikeres parfüm készítő vegyész férfival, és elkészítette számára az első, mesterséges anyagokból álló parfümöt, minden egyes divatháznak, és "nagy embernek" lett saját illata. Egyszóval, Coco Chanel volt az 1900-as évek jövője, és KALAPUNKAT emelhetjük neki, és óriási köszönetet mondhatunk a számára. 

Na de, a hivatalosabb dolgokat félre téve, miért is írok róla bejegyzést? És miért lehetne igazi példakép minden nő szemében? 

Azért, mert ő volt az egyik legerősebb, és legtalpraesettebb, összeszedettebb, céltudatosabb nő akiről eddig életemben hallottam. Volt szerencsém, és időm, hogy végig bogarásszak mindenféle dokumentum filmet róla, illetve az életéről készült filmeket is megnéztem. 2 db film még vissza van, de amint megírtam a bejegyzést neki állok megnézni azokat is. 

Őszintén szólva, úgy álltam hozzá ehhez a filmhez, hogy nem találtam hirtelen mást, és muszály volt lekötnöm magam. Egy Facebook csoportban hírdették meg,és úgy voltam vele, miért ne nézhetném meg. Azt hiszem eddigi legjobb döntésem volt, mert óriási inspirációt adott,és azt hiszem kezdem felfogni az élet lényegét.

Hogy mi a lényege? Az, hogy nincs lényege. 

Az, hogy tényleg bárki lehetsz ha teszel érte. Coco egy nevelőintézetbe, apácák között nevelkedett, miután anyja meghalt, és apja nem vállalta érte, és a húgáér a felelősséget. 18 éves korában, útnak kellett indulnia, a saját lábára állnia, és megtalálnia önmagát. Sok, szenvedéssel teli próbálkozás után sem adta fel, és a sok kudarc sem tántorította el őt attól, mit akart. Egy kalap üzletet szeretett volna nyitni. Élete első nagy szerelmét is elhagyta azért,hogy az álmainak éljen. Egyik napról a másikra, ahogy a férfi ellenkezett az ő céljaival, ott hagyta, és hátra sem nézett. Csak ment előre, és nem adta fel. Párizsba indult, és egy panel 3. emeleti lakásában "nyitotta meg az üzletét", ami sajnos óriási kudarcot vallott, ugyanis a lakbért nem tudta fizetni, mivel az emberek nem találták meg az üzletet. Annyira küzdött, hogy még szórólapokat is RAJZOLT, de sikertelen lett a dolog. Egészen addig, amíg össze nem találkozott élete tényleges nagy szerelmével, aki biztosította az anyagi hátterét annak, hogy egy valódi üzletet nyithasson az utcában, kirakattal, ahol az emberek észre veszik. Sajnos idővel eltávolódott egymástól a pár, de erről csakis a férfi tehetett. Viszont, mielőtt készült volna elvenni új jegyesét, felhívta Cocot, és vissza akart hozzá menni. Ekkor, az úton egy balesetet szenvedett,amibe sajnos belehalt. Cocot rettenetesen mélyen érintette a dolog, és akkor született meg a nagy szenzációju első, fekete kisruha. Gyászképpen. És hogy mit csinált a szerelme halála után? Folytatta. Nem állt meg sírni, bánkódni, panaszkodni. Nem állt meg. Folytatta azt,amit hátrahagyott neki a férfi, és amit mindig is szeretett csinálni. Semmi,de semmi nem tudta eltántorítani az útról, és látjátok? Ki az a Coco Chanel? Tudjátok hány évtizede él fent a neve, a művei, és az amit elért? Igen.. Rengeteg. És mi volt a titok? Az élet titka? Hogy nem adta fel. És tudod mit? Neked sem kell. Legyél ott, menj, csináld végig. Ne bánkódj, mert nincs időd rá. Mert az idő elmegy melletted. Mert egyszer csak azt veszed észre,hogy egyedül vagy, és az idő elment. És nem tudsz már élni, nincs már időd arra,hogy elérd az álmaidat. Egyszerűen csak, leéled az életedet, egy folytonos gyötrő érzéssel, hogy tudod mit akarsz, tudod mit kéne tenned, de valamiért nem teszed. Képtelen vagy rá.

Most? Álj fel, menj és csináld. Olvasd, tanuld, próbáld, és győzz!

Összegyűjtöttem nektek pár mondatot, amik Cocotól származnak, és hihetetlen inspirálóak. :) 

  • Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned.
  • Egy nőnek oda kell cseppenteni a parfümjét, ahol szeretné, hogy megcsókolják.
  • Nem én diktálom a divatot. Én magam vagyok a divat.
  • Ha szárnyak nélkül születtél, ne akadályozd semmivel, hogy kinőjenek... Kelj föl korán, dolgozz keményen. Nem fog megártani: a fejed dolgozik, a tested tevékeny.
  • Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!
  • Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam.
  • Visszafogni magad, amikor bánt valami, és nem hisztériázni, amikor fáj - ilyen a tökéletes nő.

Legyek jó.

2017.03.17. 03:16, Isabelle
Hajnali 5 óra van. Ez a bejegyzés nem lesz kicicomázva, nem lesznek vastag, dőlt, vagy aláhúzott szavak. Nem lesz kiemelt kép sem. Ezt a bejegyzést telefonról írom, és csak is azért mert muszály motiválnom magam. Sok-sok, rengeteg hete, hónapja már hogy egész éjszaka fent vagyok. Rengeteg ideje már, hogy folyton döntéseket hozok, amiket legtöbb esetben elszúrok. Igaziból, nem tudom hogy fogalmazzam meg ezt a bejegyzést úgy, hogy ne essen le senkinek mi a helyzet. Hm. Mindegy, ne haragudjatok ha összeszedetlen lesz ez a bejegyzés, de egyszerűen csak ki akarom írni magamból. Fel kell állni. Talpon kell maradni, és büszke, emelt fővel tovább lépni. Mindig csak előre nézni, és tudni azt hogy ott van a fény az alagút végén, valahol. Lehet, hogy most úgy érzed teljesen magad alatt vagy. Lehet hogy most úgy érzed depresszióba estél, de nem szabad. Nem szabad hagyni a negatív gondolataidnak, nem szabad hagyni hogy magával rántson a sok rossz a szakadékba. Muszály mindig felállni. Képes vagy bármire. Egyetlen egy életed van. Nem több. Miért pazarolnád haszontalan emberekre. Miért pazarolnád az idődet szomorúsággal, és sírással. Teljesen mindegy mi történt. Elveszíthettél valakit. Talán. De talán mégsem. Ez a holnap titka. Minden a holnap titka. Ha nem sikerült ma, ne élj a jelenben, hagyd a jövőre. Mond hogy holnap sikerülni fog. Mond hogy holnap jobb ember leszel mint amilyen ma voltál. Akkor is, ha nem te rontottad el. Akkor is, ha nem te a hibád. Mond, hogy te képes vagy rá. Képes vagy megmutatni mindenkinek, hogy a legnagyobb szarból is felállsz. Képes vagy elérni bármit, amit akarsz. Mit gondolsz, azok akik a csúcson vannak honnan kezdték? Ugyanonnan ahonnan te. Sőt, lehet rosszabb helyzetből is. Legyél nő/férfi. Legyél valaki. Tegyél valamit az asztalra, és akkor is ha nem sikerül, büszkén sétálj el, hogy következő alkalommal mégjobbat tehess az asztalra. Legyél nő/férfi. Ne függj senkitől. Ne hagyd, hogy függj bárkitől is. LEGYÉL NŐ/FÉRFI! Legyen büszkeséged. De add oda a szerelmed. Legyél talpraesett, de válaszolj okosan. Ne bánts meg másokat. Legyél nő/férfi. Legyél önmagad. Legyél valaki. Ne hagyd hogy eltapossanak. Vagy te is annyira különleges, szép, egyedi, okos, tanult, mint más. Legyél valaki. Ha elhagynak ne sírj. Legyél jobb annál mint aki elhagyott. Ki veszített? Te vagy Ő? Megsem érdemli a nagy betűs "ő"-t. Te vagy ő? ő. Ki szeretett? Te vagy ő? Te. Ki érdemel jobbat? Te. Legyél valaki. Legyél büszke. Legyél önmagad. Legyél független, legyél talpraesett. Legyél nő/férfi!

Csak kapcsold ki!

2017.03.14. 00:05, Isabelle
https://68.media.tumblr.com/802ff6c5fb026fd418916f41febf25dd/tumblr_nxsf4zZYxD1ubmh8ao1_500.jpg

Nos, igen úgy voltam vele,hogy most már semmi értelmes postot nem tudok hozni. Viszont, az utóbbi másfél órában ez változott. Valójában, azt hiszem talán erre közre játszott a Tumblr, és egy bizonyos film. Megnéztem a "Kálvária" című filmet, ami egy pap utolsó hetét mutatja be. Nagyon megrázó, és nagyon elgondolkodtató, tanulságos film. De, most nem a filmről szeretnék beszélni, befogom tenni film ajánlóba. 

Az utóbbi napokban, úgy érzem a kapcsolatom egyfajta hullámvölgyet él át, mégpedig a távolság miatt. Ugye, már írtam hogy nagyon nehéz távkapcsolatban lenni, és a legfontosabb a bizalom. Nagyon, óriási, elképesztő bizalomnak kell lennie köztetek ahhoz, hogy a távkapcsolat valóban működjön. Sajnos, én azok közé a szerencsétlen emberek közé tartozom, akiket az ég megáldott egy nagyon magas féltékenységi szinttel. Rettenetesen féltékeny vagyok, és sajnos ezen nem tudok változtatni, bármennyire is próbálkozom. Rosszabb vagyok mint az FBI, esküszöm. Képes vagyok olyan teóriákat gyártani, amiket szerintem más ember ki se találna. Azaz, nem gyártana le. Na de, beszéljünk a lényegről.

Kettő part közt evezem, és átkell térnem az egyik oldalra, mindenképp. De melyik legyen? 

A bal oldali.

Ezen az oldalon, azt hiszem elengedem az érzelmeimet, hogy csak menjenek. Menjenek úgy,ahogyan kell. Nem szólok bele, nem irányítom, hagyom. Jöjjön magától minden, aztán vagy pofára esek, és csalódok megint, vagy nem. Ez a jövő titka. De valójában, érzem hogy nem kellene, ugyanis a fiúk nem szeretik az ilyen lányokat. /Erről is lesz egy bejegyzés, felírva!/ Nagyon nehéz, úgy szeretni valakit, és úgy távol lenni, hogy közben tudod hogy eljön az a pont,amikor együtt lehettek, de az túl messze van. Túl messze. De mégis reménykedsz, hogy kibírja a kapcsolatotok, hogy kibírja Ő. Mert ha rólam van szó, a kisujjamból rángatom ki, ha nem féltékenykedek, és nincs okom rá, semmi probléma. Simán kibírom. De Ő nem biztos. :/ 

A jobb oldali.

Itt kikapcsolom az érzelmeim. Szószerint. Nem hagyom, hogy azt érezzem amit most,és nem hagyom hogy ennyire szeressem. Hogy ennyire megviseljen, ha civakodunk, ha valami rosszat mond, ha én mondok valami rosszat, ha esetleg rosszat tenne. Itt csak vagyunk, semmi kötődés nélkül,az én felemről, és így nem sérülök. Az a bizonyos fal. Az,amit felhúznék ha ide eveznék. Építenék egy kis kuckót, és ott lennék bent, táávol az érzelmektől, távol az emberiségtől, és a szeretettől. Persze, ezt pedig tuti hamar levágná, és ki akarna együtt lenni egy érzelemmentes lánnyal, aki kábé, szarik rád. /ha megtudnám tenni. Ebben sem vagyok biztos./

És az a bizonyos arany középút, ahol evezem. 

Jelenleg,próbálom magam lebeszélni az érzelmekről. A kötődésről. Mindenről, ami a szerelemmel jár. Próbálom úgy felfogni, hogy ha van van, ha nem lesz, nem lesz. Majd idővel lesz másik. De ez nem megy. Nem tudok így élni. Fontos nekem. Szeretem, és nem merek belegondolni,hogy mi lesz ha elveszítem. Elcsépeltnek tűnik, de ő az egyetlen olyan ember jelenleg az életemben, akiért érdemes felkelnem. /pár apró dolog mellett, és persze a szüleim/ de értitek mire gondolok. A nap 24 órájában beszélünk, írásban, telefonon, kamerázunk, mindent megteszünk annak érdekében hogy elviselhető legyen a távolság, de basszameg. Nem az. Elviselhetetlen. Anyukámék hogy csinálták ezt 6 évig, fogalmam sincs. Nekem már most minden bajom van, kettő hónap után. 

Nem azt mondom,hogy úristen de szerelmes vagyok, és megölném magam ha elhagyna. De... Fontos. Fontos nekem nagyon. És nem akarom elveszíteni,és ha kell küzdök. De talán,az unalmas lenne.

Talán újra unalmas lennék, ha én megpróbálnék mindent megtenni a kapcsolatunkér. Talán, hagynom kéne hogy ő próbálkozzon, hogy ő akarja jobban. De azt hogy érjem el? Ha nem foglalkozom vele, lehet ő sem fog velem. És akkor? Elvágtam magam alatt a fát. Hogy "majd én megmutatom". Aztán megint én sírok majd át éjszakákat.

Ahj. Sehogy sem jó. Oké, ez most nem éppen egy motivációs poszt volt,és nagyon sajnálom, de jó érzés volt kiírni ezeket belőlem. És hogy mit fogok csinálni? Ha van valami ötletetek, vagy véleményetek, várom Chatben, vagy kommentben, mert nekem ötletem sincs.... :')

Jó éjt..:')

Nincs bejegyzés

2017.03.13. 21:32, Isabelle
Címkék: ajánló

Na, ilyen sem volt még. Az utóbbi időben, teljesen elvesztem. Legalábbis, a TVD finálé óta.. :D 

Viszont, most összeszedtem magam arra,hogy írjak egy bejegyzést, a... Semmiről :"D 

Lelkiismeret furdalasom van, ha nem írok, így muszáj  valamit csak firkantanom. Arra gondoltam, mutatok nektek egy zenét, és írok valami hozzáfűzni valót. Ugyanis, az életemnek a 99,9%át a zene teszi ki, a maradék egy százalék pedig az alvás. Úgyhogy, most egy elég kemény, zúzós zenével jöttem nektek. Őszintén szólva, annyira beleszerettem, hogy muszáj megmutatnom valakinek. Róla lenne szó. 

A klippnek kábé, semmi értelme. De ez a zene. Ez a basszus. Ezek a keverések. Ez az érzés, amit a nem tudom hány valamis fülesem át ad, ESZMÉLETLEN. Asszem' erre mondják hogy ORGASM.

Elnézést kérek, ha vannak fiatalabb olvasóim is, de ez is én vagyok :"D 

Szóval, a zenéről annyit,hogy mivel óriási buli hiányba szenvedek, hát... Körübelül másfél éve nem voltm bulizni, mert itt kint ahol lakom, /igen hamarosan érkezik erről is a bejegyzés/ nem igen bulizósak az emberek, és hogy őszinte legyek az első "bulizó hely" körübelül 50-60 kilóméterre van. Barátaim ugye nincsenek, a nyelvet nem beszélem még, ezért lehetetlen eljutnom egy buliba is. Tegnap este besöröztem a laptop előtt, egy pár tucc tucc zenével, és most jobban érzem magam. :D Ez hiányzott. 

Egyszóval, ez a zene brutális, és óriási hangulatot csinál, még így az ágyban fekve is, és az biztos, hogy ha szomorú vagyok ,lesz mit elővennem :P 

U.i: Indítottam egy szavazást, hogy miről olvasnátok legszívesebben. Még nem tudom mikor fogom lezárni, de majd.. Egyszer :D